Ha meg akarjuk érteni a Kabbala, avagy a zsidó ezoterikus intellektuális premisszáit - amelyek megegyeznek az ezoterikus vagy a metafizika általános premisszáival -, magunkévá kell tennünk azt az elgondolást, miszerint e tanítások kiindulópontjában nem az értelem öntörvényű működése, hanem a spirituális szemlélődés, a tiszta ihletettség, vagy az «intellektuális intuíció» áll. Amikor a tisztán logikus gondolkozás megkísérli, hogy az elvonatkoztatás segítségével a jelenségek szintje fölé emelkedjék, s ily módon ragadja meg azok transzcendens Princípiumát, kénytelen felismerni önnön határait - melyeket maga a megkülönböztető megismerés állít föl -, valamint azt, hogy nem képes túllépni rajtuk. Nem mintha nem ismerné fel ezeket, hiszen máskülönben nem is létezhetnének bölcseleti rendszerek, ugyanakkor ezzel kapcsolatos zavarodottsága már önmagában is azt bizonyítja, hogy az Önvaló megragadásához nem elegendő elméleteket gyártani. Vagyis, egyedül a tradicionális, «ihletett» tanítások lépnek túl az elme ördögi körein, és mutatják meg a kiutat a tiszta, egyetemes és «nem-teremtett» Intellektus irányába.
Tartalom
|
Előszó
|
5
|
|
Tóra és Kabbala
|
11
|
|
Az isteni tulajdonságok szemlélése
|
17
|
|
A szefirotikus egység
|
17
|
|
A szefirotikus hierarchia
|
28
|
|
A teremtés, Isten képmása
|
51
|
|
Az egek királysága
|
63
|
|
A testi világ és a kozmikus örvény
|
85
|
|
Az ember misztériuma
|
99
|
|
Visszatérés az egyhez
|
117
|
|
Isten dicsőséges nevéről
|
125
|
|
Konklúzió
|
143
|
|
A szerzőről
|
146
|
