Egy autista kislány története
A könyvben a szerző egy autista kislány ápolása közbeni mindennapi küzdelmeit írja le: tapasztalatait, harcát az autizmussal, a környezet értetlenségével és bizalmatlanságával, saját kételyeivel és kérdéseivel. A küzdelemből ő és ápoltja győztesen kerülnek ki, de kiszabadítva Sophie-t kemény burkából, ott állunk a kérdés előtt: hogyan tovább? Mi a következő lépés? Van-e, lehet-e folytatás, olyan-e a világ körülöttünk, amelybe képes lehet egy autista kislány kilépni?
A történet Németországban játszódik, de akár hazánkban is történhetne. Az őszinte hangvétel, a bátorság és elszántság sok embernek adhat erőt a mindennapokban. Miközben olvassuk a történetet, érezzük: ez nemcsak az autistákról, hanem rólunk is szól, nemcsak a súlyosan fogyatékosokról, hanem a bennünk levő autisztikus jegyekről is. Az elidegenedésről, ami miatt mi is félünk kilépni a világba. A lélegzetelállító történet líraisága, amely a lélek pontos képét adja, ötvöződik a tudományos precizitással. A könyvben gyakorlati leírását láthatjuk a szorosan tartás és a támasztott kommunikáció módszerének. Mindezekről a függelékben ismételten pontos leírást kaphatunk a szerző és Georg Kühlewind tollából.
A kötethez Georg Kühlewind írt ajánló utószót. „Úgy gondolom”, írja Georg Kühlewind „ezek az emberek azért vannak itt, hogy megtanítsanak nekünk valamit, megmutassák nekünk, milyen lény az ember, és mi történik, ha az autopercepció gyenge, és ezáltal a nyitottság az intuíciós források irányában nagyobb. Többet tanultam az emberről autisták írásaiból és megnyilatkozásaiból, mint más forrásokból. Abban is biztos vagyok, hogy sokan közülük egy valóságosabb világban élnek, mint mi, mert úgynevezett észlelési zavaruk olyan világképet kínál számukra, amely nem szegényebb, hanem gazdagabb a miénknél: nagyrészt rendelkeznek azzal a megismerő érzés általi észleléssel, amit mi kisgyerek korunkban elvesztünk. „Észlelési zavarukat” a mi észlelésünkhöz mérjük.
Ha elolvassuk, hogy Melanie és Sophie hogyan ismerkedtek meg, látható, hogy Sophie azonnal felismerte, hogy Melanie meg fogja érteni őt, és barátságuk mindkettőjük számára fontos lesz. Magam is tapasztaltam, hogy egy ilyen nyitott („burok nélküli”) lény induktív hatással van más emberekre, feltéve, ha ezek nem élnek éppen egy krokodilbőr vastagságú burokban: vagy leesik elválasztottságuk legalább egy része, és a többi ember iránti szeretetük kivirágzik, vagy pedig elutasítják ezt az érzést, és antipátiát vagy akár gyűlöletet éreznek a nyitott ember iránt.”
