Részlet a könyvből:
"- No, Irénkém... - mondta szelíden a férfi. - Megígérted otthon, hogy nem sírsz...
Az asszony könnyes szemmel bólintott és megtörölte Misike száját; a fiúcska éppen befejezte a csokoládé majszolását.
Gizi apjába csimpaszkodott.
- És, úgy-e api, ezentúl mindig katonaruhában jársz itthon? - kérdezte elragadtatva, le nem véve szemét apjáról.
Mariska, a legidősebb a három gyermek közül, lekicsinylően és a felnőttek cinkos tekintetével villantotta össze szemét apjával, mintha azt mondta volna: mi ketten tudjuk jól, ha visszajössz a háborúból, ismét civilben jársz itthon.
A vasúti vendéglőben zsúfolt zürzavar és lárma. A személyzet még nem szokott hozzá a változott viszonyokhoz. A mozgósítás merőben új helyzet elé állította a pincéreket, akik fejvesztetten kapkodtak ide-oda az éjjel-nappal lüktető forgalomban.A vendégek változnak, de a kép ugyanaz: síró nők, bámészkodó gyerekek, mellettük a bevonuló férfi."
