Molnár Gábor nem ismeri a lehetetlent. Az akadályok csak arra ingerlik, hogy legyőzze őket. A világtalan író felesége - s immáron szerzőtársa - kíséretében másodszor is nekivág Mongólia pusztáinak, hogy úttalan utakon át eljusson a Sárga-Góbiba, a Mongol-Altaj sziklái közé. A hozzá elért hírek szerint sok ezer éves ősemberábrázolásokat rejtenek ott a hegyek barlangjai. És valóban. Néhány környékbeli mongol kíséretében átkutatnak két barlangot. Szűk járatokban kúsznak, leomlással fenyegető kőtömbök alatt, néhol térdig gázolnak az elporladt guanóban. S mikor már minden reménnyel fölhagynának, Galszandorzs mongol diák, a kezében tartott gyertya fényében állatábrákat pillant meg a sziklafalon. Történelmi táj ez a fenséges kopár hegyvidék, Kőország - ahogy az író nevezi. Itt húzódik a híres Szartaktej-csatorna, mely Pekingig vezet. S melynek eredetét csak a mondák világa őrzi. És itt él a moncsokok 300 főnyi kicsi népe. Múltjára nem emlékszik, jövője nincs, kihalás előtt álló maroknyi népközösség. Mongólia másik vidékén, a Kerülen folyó mentén Dzsingisz kán áldozati sírját keresik fel. Fényképeznek, magnetofonfelvételeket készínetenek az ősi Gandan-kolostorban, a főláma legkegyesebb hozzájárulásával. Darhanban ahz új Mongóliával találkoznak. Itt már magasfeszültségű távvezetékek hálózzák be a tájat. Az új és a régi romantikája lüktet egyidőben ebben a vonzó, távoli országban. Az útirajz egyes eseményeit gazdag, színes képanyag illusztrálja.
