"Ha a legegyszerűbben hagyatkozunk a Természetre, akkor hagyatkozunk rá a legbölcsebben."
"Annak a felhívásnak, hogy mindenki ismerje meg önmagát, bizonyára sok a veleje, ha a tudomány és a világosság istene kiíratta a templom homlokzatára, mint foglalatát mindannak, amit tanácsolni akart."
"Minden életforma közül az a legostobább és legingatagabb, amely szabályokra és fegyelemre épül."
"Legnagyobb és legdicsőbb remekművünk a helyes élet. Minden egyéb dolog uralkodás, kincshalmozás, építkezés, legfeljebb csak függelékecske és kellékecske."
"A fájdalom, a gyönyör, a szeretet, a gyűlölet legelső érzései a gyermeknek; ha azután megjön az értelem, és igazodni tudnak hozzá, az már erény."
Olyan gondolatok ezek, amelyeket nemcsak minden kor és korosztály, hanem minden egyes ember is újra meg újra átgondlhat magában. S a mi kapkodó, sikert hajhászó, uniformizálódó világunkban különösen üdvös megállni egy kicsit, s a szórakoztatóan csapongó, derűs és közvetlen hangú Montaigne-nyel eltöprengeni az emberi élet kiapadhatatlan gazdaságáról, létünk felbecsülhetetlen értékeiről, önismeretünkről és változékonyságunkról, betegségről és gyönyörről, no meg a természetes józan ész hasznáról. A francia filozófus és moralista, megérezve, hogy kora gondjai közül melyek azok, amelyek az elkövetkező nemzedékeket is foglalkoztatják, évszázadok távolából fordul felénk és társalog velünk, mindig eleven szellemmel, hisz - bár művét telitűzdeli ókori idézetekkel - az élet mindenkor fontosabb számára, mint a holt betű vagy az elvont gondolat.
A tapasztalásról, az Esszék III. könyvének 13. és egyben utolsó fejezete - mely az író halálának négyszázadik évfordulójára ezúttal André Gide értő és kedvcsináló tanulmányával együtt jelenik meg - a montaigne-i életbölcsesség summája
