"Címe, gerince, lényege: az úri muri. Szakhmáry Zoltánék, és Csörgheö Csuliék boros mulatozása - írta a regény megjelenésekor 1928-ban Bálint György. - A vad, duhaj, önfeledt mulatozás a magyar nicsevo, a magyar nirvána...." A magyar ugar tragédiája tehát, a dzsentri lét teljes csődje, annak az embernek végdrámája, aki képtelen kitörni egy életforma keretei közül, noha érzi, tudja, hogy az halálra ítéltetett. Szakhmáry Zoltán egyrészt egy unt házasság keretei között vergődik, "a családi élet kis kalickájában" - másrészt a regény képzelt-valóságos kisvárosának és tanyájának reménytelenül elmaradott sivár világában: Az Úri muri a bekerített sors és a más horizont után való sóvárgás feloldhatatlanul tragikus konfliktusára épül. Mert Móricz hősének nincs ereje hozzá, hogy szakítson a múltjával és jelenével a jövő ígéretében: fölgyújtja tanyáját, szíven lövi magát. A tűz, amely a tanyát elemészti akárcsak Móricz más műveiben, jelképes itt is: egy embertípus és egy magatartás pusztulását jelképezi.
Így lesz az Úri muri egy múló történeti pillanat tökéletes rajza - de több is annál: hiszen - ahogy Szabó Lőrinc írta - "Móricz Zsigmond az ismert anyag húsában és idegeiben marad, de az ereje valahogy magába húzza, maga köré vonzza minden rejtelmével a végtelent... Minden sora érzéki rokonságban van a világgal."
