Hogyan hatott a csecsemőként elrabolt badeni herceg sorsa a modern kor történelmére? Ha már elrabolták, miért nem ölték meg? Miért tartották inkább tizenhárom évig egy kamrába zárva? Hogyan próbálták tudatát állati szinten tartani? Miért engedték aztán mégis szabadon? Hogyan tudta volna Kaspar Hauser lefektetni egy új, emberibb társadalmi rend alapjait? Milyen körök érdekeit szolgálta az, hogy – miután már beilleszkedett a társadalomba – kiszakították barátai közül és megkeserítették az életét? Miért tették ki annyi szenvedésnek, mielőtt megölték volna? Miért próbálták még halála után is minden eszközzel rossz hírét kelteni? Hogy lehet, hogy az egyesek által csalónak vagy vadembernek tartott lélek a halálos ágyán minden rosszakarójának megbocsátott és gyilkosa lelki üdvéért imádkozott?
Kortársai bölcs megérzéstől vezetve Európa gyermekének nevezték Kaspar Hausert. Származásából, egyéniségéből és a történelmi helyzetből adódóan sorsa valóban szorosan összefonódott Európa sorsával. Tragédiája ezért hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt két évszázadban Európa elveszítette saját identitását. Azonban ha Kaspar Hauser történetét elfogulatlan, értelmes gondolkodással vizsgáljuk, megtaláljuk benne Európa felemelkedésének kulcsait: ha lelkiségünkben őt követjük és történelemszemléletünket átformáljuk, új értelmet nyer számunkra az európai lét.
Kaspar Hauser romlatlan értelme gyermeki nyíltsággal fordul a világ felé. Jót és rosszat egyaránt a szívébe fogad, de mindenre – még a szándékos rossz akaratra is – csak viszonzásvárás nélküli szeretettel válaszol. A világtól nem vár semmit, hanem Krisztus szívére hajtja a fejét, csak tőle remél vigaszt, és az ő szeretetét közvetíti az emberek, akár megkínzói felé is. Ahelyett, hogy menekülne sorsa elől, az örömöket és nehézségeket egyaránt vállalva rátalál valódi Énmagára.
Kaspar Hauser élete tükör, melyben megpillanthatjuk a mögöttünk álló árnyakat, halála tanítás az emberi szellem erejéről és arról, hogy a szeretet legyőz minden rosszakaratot
