"Kok négy nappal azután, hogy megismerkedett Pieterrel, szerződést kötött vele. Ebben Pieter kötelezte magát, hogy csak Koknak dolgozik, meghatározott összeget kap minden rajzért, amelyet átad az antwerpeni mecénásnak, aki metszeteket csináltat belőlük. Közben Pieter fölkereste hajdani mesterét, hogy elújságolja neki a jó hírt, s megkérdezze, nincs-e ellenvetése a szerződés ellen. Coecke azt tanácsolta neki, fogadja el, s hozzátette:
– Annál is inkább, mert ha makacsul ragaszkodsz ehhez a festészethez, sosem éred el a mesteri címed!
S újból dicsőíteni kezdte az olümposzi isteneket és klasszikus szépséget, amelyet egyetlen művész sem hanyagolhat el.
-Mester – válaszolta Pieter – , én már csak paraszt maradok mindörökre!"
Ez a párbeszéd az alig huszonegy éves Pieter Bruegel és felfedezője, a hírneves antwerpeni udvari festő, Coecke mester között hangzott el, s a művészeti vitához a hátteret az inkvizíció máglyái, az eretnekek jajveszékelése, a spanyolok által megszállt Németalföld nyomora, s a hódítók ellen lázadó „Koldusok” egyre sűrűbben fellobbanó véres felkelései szolgáltatták.
Felix Timmermans, a neves flamand műtörténész és költő könyvén átüt a világ egyik legnagyobb festőjének, Pieter Bruegelnek lenyűgöző egyénisége, szerény, tiszta, nagyon emberi életmódja és művészi véleménye koráról, korának nagy kérdéseiről és az emberiségről.
