Az öt különálló fejezetre osztott gyűjtemény az elmúlt 15 év terméséből válogat, s jó részük nemhogy kötetbe gyűjtve, de sehol nem volt még korábban olvasható. Ezekben az írásokban a szerző korunk összes ostobaságát, korlátoltságát, kötelező jellegű szellemi béklyóját kigúnyolja, kezdve a legfőbb kirekesztő liberálisok szólamain (Liberálisok közt), a szellemi élet gyáva, megfelelési kényszeres merevségén (Vezér és műve), a fogyasztói társadalom mesterséges vágyain át (Pitiáner világ), egész a fiatalság konformizmussá merevedett hőzöngéséig (Hogyan lázadjunk?). De helyet kapnak a gyűjteményben az örök emberi gyarlóságokat pellengérre tűző, politikai aktualitástól mentes szatírák is (Egy agglegény titkos naplójából, Füstbe ment terv, Egy sértett ember kálváriája, Zsidó-magyar összeborulás a Piccolino-ban, Tapintatos viselkedés borszakértők közt.)
A kötetet a szerző saját rajzai díszítik.
"Szenteste előtt két héttel besétáltam az egyik reprodukciókat árusító könyvesboltba.
- Van maguknál Hitler?
- Miféle Hitler?
- Természetesen Hitlerről beszélek, a nagy német tájképfestőről.
Az eladó egy másodpercig némán düllesztette rám a szemét, majd az ajtóig kísért.
Egy jól ismert képkereskedés ott volt közvetlenül a szomszédban.
- Van Hitlerük? – tértem rögtön a lényegre.
A fiatal elárusítóhölgy erre úgy megijedt, hogy lenyelte a rágógumiját, amit az illemszabályok és a jó modor előírásait súlyosan megszegve rágott. Nem is mondott ezután semmit, csak állt ott, s ijedten pislogott a főnöke felé.
- Hitler albumot szeretnék vásárolni – mondtam neki is, mert időközben a segítségére sietett. Hitlert! – ismételtem meg hangosan, mert láttam, hogy nem érti.
- Ilyesmit nem tartunk – borzongott meg. - Üzletünk kizárólag képzőművészeti alkotásokkal foglalkozik.
Felemeltem a mutatóujjam, s a szeme közé néztem.
- Adolf Hitler, a nagy német tájképfestő - önnön meghatározása szerint „kisfestő és akvarellista” – oly jó nevű művész volt saját korában, hogy még a müncheni Szépművészeti Akadémia nagy aranyérmét is elnyerte. Minden bizonnyal nem ok nélkül – tettem még hozzá. Majdhogy ki nem dobtak."