A világtörténelem talán legnagyobb talánya az, hogy a művelt és fényes ókort miért követte egy sötét és véres középkor? Vajon miért nem derítette ezt ki a történelemkutatás? Vajon miért kerüli e kérdésnek még a feltevését is a mai tudományos gondolkodás? A titok az időben, annak értelmezésében rejlik. Heribert Illig német kutató kiderítette, hogy nagy sötét lukak tátonganak a történelmi univerzum egén. Egy ilyen lukat fel is tárt a „Kitalált évszázadok" című munkájában, melyben leplezte a pápaság nagy hamisítását és kiderítette, hogy Nagy Károly világhódító nagy frank császár bizony „Fiktív Károly", uralkodása és fényes tettei csak egy nagy fikció! A „hivatásos" történészek persze azonnal tagadták a felfedezés valódiságát, de a tárgyilagosabb kutatók ráéreztek az igazságra. Az ókori és középkori mítoszok és legendák áthághatatlan óriási „Patyomkin-falán" keletkezett nagy résen belesve ugyanis teljesen új világkép körvonalai bontakoztak ki. Az „Atilla eposz" szerzője, Práczki István maga is átlépett az „Időkapun" és meglátta, hogy újabb akadály tornyosul eléje, az „Agyonhallgatás Fala". Ezen túljutva azonban már kitárulkoztak a valóság körvonalai. A szerző kiderítette, hogy Fiktív Károly hatalmas alakjával valamit és valakit el kívántak takarni. A valaki nem volt más, mint Atilla „nagykirály". A valami viszont az Ural-Altájtól az Ibér-félszigetig terjedő nagy Hun Birodalom volt, mely a legalább tízmilliós szittya hunjaival és avar gepidáival együtt szinte egyetlen varázsütésre nyomtalanul eltűnt a történelem színpadáról. Ez az abszurdum joggal ütött szöget a szerző fejébe. Práczki István ny. vezérkari hírszerzőtiszt, ősnyelv- és ősvalláskutató munkásságával merészen túllépett a hivatalos történelemírás és tanítás roskatag keretein. A kémszakmában jól bevált kódoló és kódfejtő tapasztalatait felhasználva behatolt az ókori és középkori történelem legsötétebb bugyraiba is, ahol megtalálta nemcsak az agyonhallgatott szittyák, hunok és Atilla valódi történetét, de nyomára bukkant a misztifikált kelták, gótok, dákok, gepidák, mórok, szikamberek és más kihalt népek igazságközeli ősmondáinak is. Az „Atilla eposz" tehát egy olyan sajátos vállalkozás, mellyel a szerző megkísérli rekonstruálni azt a múltat, melynek a magyarázata is történelemhamisítás. A munka főcélja azonban egy mai fejjel is megérthető felelős ókorkép kialakítása. Ez viszont visszautasítja az eddigi „nemzeti önfeladó" szemléletet és hadjáratot indít a hamis legendák elfogadása ellen, melyeket a korunkban is hiteles „dokumentumokként" kezelnek.
