A magyarság eredetének történetét már sokan kutatták, és eredményeik fényében azt meg is írták. Az őshazát is saját meglátásai, észrevételei és a rendelkezésére álló adatok alapján jelölte ki minden kutató. S mert a kutatók felkészültsége és rendelkezésükre álló anyag lehet más és más, kikerekedett egy olyan őshazakép, amely a magyarság bölcsőjét a föld legkülönbözőbb pontjaira helyezte. Ezen túl, e tanulmányok bővelkednek meglepetésekkel, fordulatokkal, amelyek alapjában rendítik meg korábbi vagy jelen ismereteinket. Sokak gondolatában talán föl is merül a kérdés - és joggal: hogy lehet egy nép múltját oly sokféleképp megírni, mint a miénket, magyarokét? Hogy fordulhattak meg őseink a világ egymástól oly távoli pontjain, mint ahogy azt a kijelölt "őshazák" jelzik? Ha áttekintünk eredetünk és őshazánk kérdéseit boncolgató tanulmányok rengetegén, arra döbbenünk rá, hogy az elénk táruló kép sokkal inkább hasonlít egy mezei virágokból kötött csokorhoz, mint egy nép valóságos történetéhez. Mégis azt kell mondani: e tanulmányokban leírtak, ha nem is egészükben, de részleteikben beilleszthetők népi, nemzeti történetünk valamely szakaszába. E tanulmányok javarészt sem önmagukban, sem együttesen nem alkotják a magyar múlt egészét, mert figyelmen kívül hagytak egy alapvető tényezőt. E tényező nem más, mint maga a köznép, mely alap alkotó eleme minden társadalomnak, s amely jelentőségét a tudomány csak napjainkban kezdi fölismerni.
