"Az öreg összepakolta a szerszámokat. A padon ülő parkolóőrök egyike felállt, odasétált hozzá.
- Tulajdonképpen miért csinálta? - kérdezte értetlenül.
- Miért? - nézett rá az öreg. - Nem tudom, hallotta-e a hírekben, hogy egy fiatal gyerek felgyújtotta magát, mert csúfolták a társai? Vagy azt, hogy Amerikában egy tizenéves több osztálytársát lelőtte, mert megalázták? Hát én nem gyújtogatok és nem lövöldözök."
Ami egy professzionális közgazdásznak feketegazdaság, az ebben a kötetben tégla- és falopás, uzsorakölcsön, hogy enni tudjon a család. Ami beruházás, az egy fuvarképes szamár megvétele, az amortizáció pedig, ha ezt az állatot levágják, megsütik. Romhányi Tamás mutatványa éppen különleges szegénységlátványtűrő képességében rejlik. Írásművészete pedig abban, hogy olvasóit megkíméli a brutális borzalmaktól: nem zúdítja rájuk mindazt a nyíltszíni szennyet-mocskot, ami elől elfordulnának, elmenekülnének, még csak látens lelkiismeretfurdalásukra sem apellál. Hősei s antihősei iránt nem akar részvétet kelteni, nem jelzőkkel, hanem tényekkel operál, pontos történeteket fogalmaz pontos mondatokkal. Név és cím a szerkesztőségben? Dehogy! Itt a kötetben, melyben nem nevük elhallgatását kérő hivatalnokok, vagy álnévvel ködösített piti bűnözők nyilatkoznak, hanem sorsukat - még bűneiket is - a házcímig beazonosítható pontossággal feltáró emberek.
