Június 14-én kerül boltokba a Sex Action rég várt albuma, az
Olaj a tűzre. Ez lesz a csapat első lemeze 2005 óta, és egyben
az első, amely Szendrey „Szasza” Zsolt énekes és Somlyay
Miklós basszusgitáros nélkül készült el, a stílus és a színvonal
azonban minden tekintetben a fénykort idézi.
A Sex Action a ’90-es évek első felének egyik legnépszerűbb
hazai rockcsapata volt, akik némi szünetet követően 2004-ben
hatalmas sikerrel tértek vissza a színtérre. A másodvirágzást
azonban 2009-ben beárnyékolta, hogy előbb Szasza távozott a
zenekarból, majd Miksa is követte egyedül hagyva Mátyás
Attila gitárost és Zana Zoltán dobost. A csapat azonban a
feloszlás helyett újult erővel látott munkához Bense Sándorral,
a Mátyás Attila Band bőgősével, valamint az új frontemberrel,
Áfonyával. A nagy nyomás ellenére az új felállás sikeresen
debütált 2009 nyarán a Zöld Pardon színpadán. Az azóta eltelt
időben a csapat összeért, melynek kézzelfogható bizonyítéka
az új CD.
A GrundRecords gondozásában megjelenő albumon 12
vérbeli, dögös, de meglepetésekben gazdag Sex Action dal hallható. Vendégművészként egy dalban közreműködik
Karai Anna is, akit a nagyközönség a The Voice / Magyarország hangja című műsorból ismerhet.
Vékony Sándor (Áfonya) – ének, szájharmonika
Mátyás Attila – gitár, ének, vokál
Bense Sándor – basszusgitár
Zana Zoltán – dob, ének