A legendás Omega szállította le 2020. legnagyobb példányszámban eladott albumát, a Testamentumot. Magától értetődő volt az alkotók számára, hogy az eddig négyszeres platinalemezt hozó albumot hanglemezen is meg kell jelentetni. A vinylkiadásra Kóbor János 3 extra dalt helyezett fel. Ezek kerültek fel erre a maxi CD-re. A háromtételes anyagon két újraértelmezett és egy eddig hivatalosan nem publikált Omega dal kapott helyet, Az Égi jel, a legutóbbi album címadó dala, és a Búcsúztató, az 1973-as Omega 5 befejező tétele. Természetesen mindkét dal a Testamentum hangulatvilágához lett igazítva. A maxi záró felvétele, az Elfújta a szél koncertekről ugyan ismerős lehet, de a Testamentum hanglemez-változatán, illetve ezen a maxi CD-n jelenik meg hivatalos formában először. Ez a maxi CD a Testamentum kiegészítése, ezzel a 3 dallal lesz teljes az utolsó Omega album. Kezeljük is úgy.