Idestova épp 150 éve, hogy Koppenhágában megjelent egy kis könyv (két másikkal egyetemben), amely Az ismétlés (Gjentagelsen) címet viselte. Szerzője akkor - bár a főváros ismert alakja volt - Európa számára még teljesen ismeretlen, aki műveinek egy részét álnéven is adta ki. Ez a szerző, Soren Aabye Kierkegaard, aki azóta egészen egyedülálló szerepet foglalt el az európai kultúrtörténetben gondolkodásának, s személyes habitusának köszönhetően. Ő az az ember, aki hívő volt vallás nélkül, szerető szerelem nélkül, s aki ezzel az írásával olyan elemzést tár elénk, mely a személyes létezés utolérhetetlen dokumentuma, s amely sokszínűsége révén az olvasóközönség legkülönbözőbb rétegeit érintheti: a teológiához vonzódó embert páratlan és helyenként meghökkentő, ám egyben zseniális Jób értelmezése révén, a költészet és irodalom barátját az egyedülálló stílus, s e stíluson keresztül kibontakozó "költői egzisztencia" körülírása vonzhatja (ami R. M. Rilkére oly nagy hatást gyakorolt, hogy emiatt dánul kezdett tanulni, hogy Kierkegaard-t eredetiben olvashassa). És nem utolsósorban egy filozófiai szempontból is lényeges gondolatmenetről van itt szól, amely az "egzisztencia" fogalmának kiformálódásától kezdve, a hegeli rendszerszemlélet bírálatán át A szorongás fogalma című művében kifejtett új időkoncepcióig vezet; mely az általánossal szemben a konkrét egyesre (existentia) alapozó gyökeresen új gondolkodásmódnak az alapját is képezi, amely nélkül a XIX-XX. század legnagyobb művészeti, irodalmi, teológiai és filozófiai kísérletei is nagyrészt értelmezhetetlenek maradnak
