Akik rendszeresen olvassák műveit, tisztában vannak vele, hogy King önmagával szemben a legszigorúbb. Így ebbe a két kötetbe is csak a legjobb írásait válogatta, sőt beemelt néhányat a még nem publikáltak közül is, hogy valódi nóvumokkal örvendeztesse meg olvasóit.
Ahogy ő mondja, s joggal: "Állandó Olvasóját".
Egyik-másik elbeszélése már-már kisregény terjedelmű, de "Á. O." ezt aligha bánja... Hiszen Stephen King a tőle megszokott fantáziadús lendülettel tartja ébren olvasói érdeklődését, bújjon ki akár egy elképesztően hosszú ujj a lefolyóból, keljen életre egy vásári fogsor afféle igazságtevőként, vagy kalandozzon el szerzőnk a sci-fi világába, ugorjon akár ötven évet is az isőben ide-oda, hogy hátborzongató módon keverje össze írót és főhősét...
Stephen King nem ígér békés álmot novellái olvasása után. Legfeljebb oldódást. Mert az általa leírt borzalmakat sokkal jobb érzékletesen hiteles leírásai alapján elképzelni, mint megélni.
Éppen erről van szó! King mindent tud! Azt is, hogy a modern lélekgyógyászat alapja a kibeszélése, a dramaturgiailag megfontoltan előlegezett, verbális tett. Talán ezért olvassuk oly sokan King műveit. Mert King levezeti az indulatokat. Tudja, hogy vízió az egész, de azért "éjjelente - biztos, ami biztos - égve hagyja a fürdőszobai lámpát"...
Fél talán?
Lehet.
De ki nem manapság?
Valódi vagy képzelt szörnyektől?
Javasoljuk az "Á. O."-nak: ő ne a fürdőszobai, hanem az ágy melleti olvasólámpát hagyja égve..
Jobban jár..
