Részlet a könyvből:
A hadviselés művészete "A kínai katonai irodalomban az ún. Csou-kor utolsó szakaszában, a "hadakozó fejedelemségek" korában (i. e. 403-221) született meg. E kor társadalmának alapvető vonása, hogy a régi nemzetiségi-törzsi arisztokrácia tartja kezében a politikai hatalmat, s a kizsákmányolás patriarchális formáival, főképpen a paraszti faluközösségek megadóztatásával sajátos osztályuralmat teremt. A föld és a rabszolgák magántulajdona ismeretlen, a patriarchális arisztokrácia nem is törekszik az ősi tulajdonviszonyok megváltoztatására, hiszen módjában van a közösség képviselőjeként fellépni, és ennek címén sajátítani el a parasztok terméktöbbletét. Kínában tehát az ősközösség felbomlásával nem antik, európai típusú rabszolgatartó társadalom alakul ki, hanem a jellegzetes keleti despotizmus, amelynek lényege, hogy az arisztokrácia osztályuralma nem új tulajdonviszonyokon, hanem a föld és a rabszolgák patriarchális birtoklásán alapszik. Ilyenformán a despotikus államnak egyik legfőbb támasza lesz a patriarchális család. Ennek megfelelően a hadsereg nem válhatik teljesen külön a néptől, hanem továbbra is afféle "néphadsereg" marad, amelyet az arisztokraták fiai vezetnek (harci szekereken ülve), s amelyeknek tömegeit a hadköteles parasztok alkotják (gyalogosokként). Nyilvánvaló, hogy ilyen hadsereggel nem lehet szilárd hatalmat teremteni nagy területek felett; s bármennyire kívánatos is már ebben a korban, hogy megszülessék az egységes kínai állam, ez a folyamat a "hadakozó fejedelemségek" korának szüntelen háborúiban csak nagyon lassan, nagyon ellentmondásos úton haladhat előre."
