Ahogy haladtunk a kézirat lezárása felé, egyre többen kérdezgették, idén lesz-e kalendárium, vagy netán elviszi azt is a koronavírus. Nem, nem vitte el, már csak azért sem, mert úgy morfondíroztunk: ilyen karanténos, kijárási tilalmas időkben a legjobb otthoni barát csakis egy értékfeltáró, adatokban gazdag, olvasmányos kötet lehet – nem föltétlenül csak unaloműzőnek. És ezzel a filozófiával szerkesztettük mondhatni egész évben, folyamatosan a 2021-es Székely Kalendáriumot.
Arra törekedtünk, hogy a maga a vírus ne nyomja rá bélyegét a tartalmára, már ha az életünket merőjében megváltoztatta; Székelyföld kincsestára maradjon meg olyan biztos támpontnak, amelyhez bármikor bízvást kapaszkodhatunk, ha nehezen találnánk helyünket a hétköznapokban. Így aztán a kényszerű otthon üléstől rettegőknek inkább kertészkedési tippekkel szolgálunk, és a járványt, mint emberiséget fenyegető veszélyt egyetlen anyagban taglaljuk, arra próbálván rávilágítani, hogy bizony máskor is tombolt Székelyföldön, a mostaninál sokkal nagyobb halálozási rátával, és nem dőlt össze a világ. Most sem fog.
De legalább ennyire izgalmas a száz éve megejtett marosszéki vitézavatásokat vagy a mifelénk nyolcvan évvel ezelőtt kibontakozó országzászló-mozgalmat felidéző összeállításunk, és arról sem feledkeztünk meg, hogy a székely himnuszként közismert, Bujdosó ének című misztériumjáték-betétdal éppen száz éve keletkezett, és hogy kilencven évvel ezelőtt tartották az első Ezer Székely Leány Napját. És mivel ezen a vidéken állítólag a sör nem ital, a jó bor készítéséhez pedig már-már a lehetetlenség határát súroló szerencse szükségeltetik, kiemelt teret szentelünk az I. Székelyföldi Pálinkamustrának és egyáltalán az 50 fok környéki nedűk iránti szenvedélynek, ami nem csak megannyi magasztos pillanat forrása lehet, hanem igen gyakran a keserűségé is. Mármint a hatása.
A gasztronómiai rovatban ezúttal a bárányé a főszerep, de természetesen más jellegű ételrecepteket is kínálunk, köztük olyanokat, amelyek mindennaposnak számítottak nagyanyáink konyhájába, de ma már szakácspróbáló feladatnak ígérkezik az elkészítésük. Ugyanakkor az utánozhatatlan székely humorból is annak legjavát tálaljuk az olvasó asztalára, régi és újabb keletű anekdotákkal megspékelve. És mivel a többi megszokott, közkedvelt témánkat sem mellőztük, talán kijelenthetjük: ez a kiadás még izgalmasabbra sikeredett, mint az előző tizennyolc bármelyike. Úgyhogy bátran hozzá lehet kezdeni a „fogyasztásához”, annyi megkötéssel, hogy egyetlen „fogást” sem szabad kihagyni a menüből. Legalábbis kár lenne érte.
Kocsis Károly
