Ha van a világon kérdés, mely az emigrációban élő magyarság számára csak kevés vagy éppen semmi aktualitással sem bír, akkor az a magyar trón betöltésének kérdése. Ez a véleménye a nemzeti emigráció kilencven százalékának. Országunk kilencedik éve ellenség rabja, népünk véreveszetten, tántorgó lépésekkel halad a nemzethalál felé, a Szentkoronáról sokáig azt sem tudtuk, kinek a kezében van és a menekült magyarság - csekély kivétellel - emberfeletti küzdelmet folytat egyedül a puszta létfenntartásért. Ez a mai 'helyzet, így tart már kilencedik éve és csak az Isten tudja, hogy meddig fog még így tartani? S ebben a helyzetben igazán nem volna más gondunk, nem volna más problémánk, mint az, hogy egyszer ha majd hazamegyünk, kit fogunk a magyar trónra ültetni? A nemzeti emigráció szerint - bár túlnyomó többsége az alkotmányos királyság híve - a trón betöltésének kérdése már csak azért sem aktuális téma idekint, mert ezt a kérdést az emigráció nem döntheti el, ehhez joga egyes egyedül a felszabadult, szuverénitását visszanyert nemzetnek lesz. Mi idekint sem trónt, sem területet, sem címet, sem rangot nem adhatunk, nem Ígérhetünk oda senkinek, mert erre senki közülünk nem kapott felhatalmazást a nemzettől. Mi, a nemzeti emigráció, hiszünk abban, hogy felszabadult nemzetünk - melynek részére a köztársasági államforma mindig csak megalázást, megszállást, rablást, erőszakot, magyarirtást hozott és eredményezett - vissza akar majd térni az ősi, alkotmános királyság államformájához. így hisszük és így reméljük, mert mi magunk ezen az alapon állunk, mert ebben az államformában látjuk országunk és nemzetünk jövőjét a legjobban biztosítva. Tudatában vagyunk azonban annak, hogy az utolsó szó ebben a kérdésben is - mint mindegyik másban - nem a miénk, hanem a nemzeté lesz, nem is beszélve arról, hogy az ősi alkotmányos királyság államformájához való visszatérés még távolról sem jelenti szükségszerűen a Habsburgok restaurációját is.
