A Szobotka-hagyatékban talált, eddig még publikálatlan novellák izgalmas olvasnivalót kínálnak. Örökre az elhunyt író titka marad, miért nem hozta nyilvánosság elé remek kis írásait. Talán szándékosan tartotta vissza ezeket a novellákat, hogy életen túli üzenetként jussanak el hozzánk hol mikrorealista, hol szürrealista remeklései, olykor egyenesen a misztikába hajló, titokzatos történetei, úti élményei, szikár humora gazdag áradása, jóízű nevetésre fakasztó vénkisasszony-portréi, a polgári világ kicsinyes, mégis szánalomra méltó figurái. Hősei soha ennyire változatosak nem voltak, mert az önmaga halott létformájából váratlanul előlépő és élő önmagával találkozó fiatal nő éppúgy ott lelhető az új hősök között, mint az Úristen, aki a lichthofba látogat, mint Cecil, a légy, aki ittasan nem tisztel semmi tekintélyt, gyilkosok és ádozatok forró lehelete csap ki a sorokból, nők és férfiak keresik egymásban önmaguk igazolását. Az író pedig a művészi és emberi igazságot keresi, akár a kötet címadó novellájának szereplői. A Harkály a fán hősnője, Madame, a kiérdemesült színésznő, így válik szimbólummá, a háború után még ocsúdni is nehezen tudó, megkínzott, útját kereső Európa líraian szép jelképévé.
