Budapestet méltán nevezzük a barlangok fővárosának: mindmáig a világ egyetlen olyan fővárosa, amelynek a lakóterülete alatt barlangok, sőt jelentős kiterjedésű, különleges képződményekkel díszített barlangrendszerek találhatók. Ráadásul ezek a barlangok nemcsak elhelyezkedésük és méretük, de keletkezés módjuk szokatlan volta révén is kiemelkedő helyet foglalnak el hazánk természeti értékei között. Budapest idő szerint ismert mintegy 200 barlangját ugyanis azoknak a mélyből feltörő hévforrásoknak az ősi alakították ki, amelyek ma a Duna mentén fakadva a főváros híres gyógyfürdőit táplálják. A Budai Termálkarszt – azaz az aktív melegforrások, a hajdani forráskilépési pontokat jelző forrmásmészkő-lerakódások és a barlangok együttese – e jelenségcsoport nemzetközileg elismert típusterületének számít; amely remélhetőleg sikerrel pályázik a Világörökség címre is.
A budai barlangok leglátványosabb képviselői a főváros II. és III. kerületében, a Hármashatár-hegycsoport lábánál elterülő Szépvölgy-Rózsadomb felszíne alatt rejtőznek, ahol az öt legnagyobb rendszer együttes hozza már a 30 km-t is meghaladja. E nagy barlangok közül is a legismertebb a két kerület határán, a Szépvölgyi út 162.sz. alatti felhagyott kőfejtőben nyíló a Pál-völgyi-barlang, ami a nagyközönség számára is látogathatóvá tett szakaszai már a húszas-harmincas években a turisták kedvelt célpontjának számított. Egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1944-ben védelem alá helyeztek, ám valós méreteire és jelentőségére csak az utóbbi 20 év kutatásai derítettek fényt: az addig csupán 1200 m hosszban ismert járatrendszer jelenlegi, 13,3 km-t is meghaladó kiterjedésével – az Aggteleki Baradla-barlang mögött – hazánk második leghosszabb barlangjává lépett elő.
