„Olvasni jó!” – kezdi könyvét a szerző, és ez a kurta kijelentés műve mottója, egyben summája is lehetne. Olvasni valóban jó, de jól olvasni nem könnyű, hiszen az olvasás bonyolult folyamat: együttmunkálkodás a szerzővel, fölfedezés, megismerés és értelmezés, élettapasztalatunk és önmagunk gazdagítása. És az olvasó éppen ezért olvasás közben szeretne még valamit, még többet megtudni a műről és írójáról, a mű keletkezésének miértjéről és hogyanjáról. Ebben siet a segítségére Fried István irodalomtörténész, az összehasonlító irodalomtudomány neves művelője, aki a világirodalom tíz híres regényét – a számára tíz legkedvesebbet, amit magával vinne arra az oly sokszor emlegetett lakatlan szigetre – úgy mutatja be az olvasónak, hogy felhívja a figyelmét minden olyan jelenségre, amelyek a szóban forgó regény olvasásakor érdekesek és tanulságosak lehetnek, megkönnyíthetik, még élvezetesebbé tehetik az olvasást. Célja – hogy ismét őt magát idézzük – „az olvasás jóízének megőrzése volt. S az olvasásban lelt élvezet megosztása a másik olvasóval”.
