New York City... Lélektelen, szennyes és intrikáktól mérgezett város. Az utolsó szűz és a sokat próbált pincérnő szinte ugyanakkor döbbennek rá, hogy szerelem nélkül üres az életük, és hogy ezt aligha találják meg a metropoliszban. Felégetnek maguk mögött minden utat, és egy fekete Chryslerrel elhagyják a nagyvárost, hogy egy eldugott sivatagi falucska, Pachio City boldogságígérete felé tartsanak, ahol semmi sem lehetetlen, ahol valódi a könny és a nevetés, ahol igazi ereje van a napnak, ahol egy indián varázsló őrzi valamikori határának birtokait, ahol egy néma cowboy utazgat oda és vissza térben és időben, és ahol titkos boszorkányok uralkodnak... Tristen második regényében újra élvezhetjük a szerzőre jellemző találékonyságot és merész témakezelést. Elragadóak a mesével elegyedő romantikus elemek, a fülledt szexualitás és a szüzesség párviadala, s újra visszatértek a kábítószeres (és az elvonásból fakadó) látomások, álmok. A szerek hatása alatt álló ember egzotikusnak ható, de hiteles metaforái kétségtelenül olyan többletet adnak a könyvnek, amire a mai magyar könyvkiadásban kevés példa akad.
