Két magyar királyról szól a történet. Apa és fia - mint korábban is már oly sokszor - nemegyszer fenekedtek egymásra. Annyira különböztek, amennyire két ember csak különbözhet egymástól - az alma ez esetben nagyon is messzire esett a fájától... II. András meglehetősen könnyelmű ember és király volt, szórta a pénzt, és bár viselt háborúkat is, inkább vadászatokon, mulatságokon érezte jól magát. Az ő első felesége volt Gertrúd, akivel a „Bánk bán" történetének merénylői végeztek - bár a valóságban az eset némileg másként zajlott le, mint ahogyan azt Katona József drámájából, Erkel Ferenc operájából ismerjük.
Bár II. András király a Szentföldre is ellátogatott, de nem viselt ott valódi keresztes háborút. Itthon aztán a főurak és a nemesek alaposan megleckéztették, amikor 1222-ben rákényszerült, hogy kiadja az Aranybullát.
Fia, IV. Béla alig kezdett uralkodni, alig számolt le anyja gyilkosaival, és próbálta volna a királyi hatalom régi tekintélyét visszaszerezni, 1241-ben máris jöttek a tatárok, akik rettenetes módon elpusztították az országot. A tatárjárás után IV. Bélának mindent elölről kellett kezdenie. Sokan őt tartják a magyar történelemben „a második honalapítónak". Hosszúra nyúlt uralkodása alatt újjáépítette, sőt felvirágoztatta az országot, annak ellenére, hogy kevesen támogatták. Fiával neki is háborúznia kellett, és bár népes család élén állt, nem minden gyermekében telhetett öröme.
