Vitéz Miklós - Vak Béla és II. Géza

Két királyról szól ez a könyv. Ismét apa és fia a főszereplő. II. (Vak) Béla, az apa elkövetett egy olyan tettet, vagy legalábbis a nevét adta hozzá, aminek alapján nyugodtan írhattuk volna e kötet első felének az elejére a "vak, de kegyetlen király története" címet is - ám ez sem állná meg egészen a helyét, mert uralkodásának folyamán, későbbi cselekedeteivel rácáfolt erre a megítélésre.
Egy olyan királyról van szó, aki a szeme világát már hétéves korában elveszítette, pontosabban mások elvették tőle, és ennek is a politika volt az oka. Egy olyan uralkodóról, aki szerb felesége és szintén szerb sógora révén akkora hatalommal rendelkezett, amellyel számos, látó király sem élhetett soha.
Vak Béla fiának, a gyermekként trónra került II. Géza királynak viszont eseménydús, mégis - a korabeli viszonyokhoz képest - akár nyugodtnak is mondható uralkodás jutott osztályrészül -,ha nem számítjuk meg-megújuló háborúit előbb az orosz fejedelemségek, majd az akkori Európát meghatározó, két terjeszkedő császárság, a bizánci és a német-római ellen. Halálának pillanatában látszólag kiegyensúlyozott, mégis robbanásveszélyes állapotban volt Magyarország: túl sok volt a királyjelölt, testvérek és királyi gyermekek ugrásra készen vártak valamennyien arra, hogy trónra kerülhessenek...
Van még valaki, akiről szót kell ejtenünk, mert személye végigkíséri a kötetünkben tárgyalt egész korszakot, összeköti II. Béla és II. Géza uralkodását. Egy keletről jött "fattyú" ő, aki - amikor és ameddig csak módja volt rá - hihetetlenül bonyolulttá tette az eseményeket, rendre összezavart mindent. Borisz egy előző király fia volt, vagy legalábbis egy olyan ember, aki magáról ezt állította...
A vak király, a fia és a trónkövetelő(k), története következik tehát.