Nabokov nevezetes regényét, mely az ötvenes évek második felében meghozta számára a világhírt, mindenféle szexuális-forradalmak híres-hírhedt műveivel szokás egy sorban emlegetni, jóllehet mi sem állt távolabb a szerzőtől, mint a szexuális ösztön felszabadítására való törekvés. Nabokov művészi célja se nem egy perverzió (a pedofília) fölmagasztalása, se nem elítélése: a mű metaforikus szinten az emberi "én" börtönéről szól - Humbert Humbert ahhoz a majomhoz hasonlít, amelyik "létrehozta az első szénrajzot, amit állat valaha is készített, ez a vázlat a szerencsét pára ketrecének rúdjait ábrázolta". Nabokov esztétikai-etikai világszemlélete szerint az "én" ketrecébe való bezártság a sorsa minden olyan művésznek, vagy inkább "álművésznek", aki összekeveri az életet és a művészetet.
A Lolita hallatlan világsikerét (két film is készült belőle, Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében) elsősorban hihetetlen nyelvi és gondolati gazdagságának köszönheti: a XX. század egyik legnagyobb művészregénye ez, amelyet képtelenség "kiolvasni". Most, amikor Nabokov születésének századik évfordulóját ünnepeljük, talán jobban értjük már, mint 1987-ben, amikor először jelenhetett meg magyarul (s még a tiltott gyümölcs pikáns ízeit kerestük benne), de ma is minden újabb találkozás Lolitával újabb felfedezéseket ígér.
"Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo,
ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban.
Bő nadrágban Lola.
Az iskolában Dolly.
Aláíráskor Dolores, de a karomban mindig Lolita."
