Lábnyomok az Ohio partján - A Nagy Folyó Jóval azelőtt, hogy Coloron de Blainville 1749 júniusában lejött a Szent Lőrinc-erődből egy francia muskétás osztaggal, hogy "helyreállítsák a békét a vadak néhány településén", s elásta tábláit az Ohio partjain "a tulajdonjog megújításának jeleként", a wyandot, mohawk, kajuga meg szeneka indiánok már O-HE-YO-nak hívták gyönyörű, kígyózó folyójukat, ami a wyandotok nyelvén azt jelenti, hogy A Nagy Folyó. És valóban az volt: gyönyörű, nagy folyó. Isten jelölte ki medrét ujjával a föld színére, hogy véghetetlen céljait szolgálja. Hogy közlekedhessenek rajta az emberek, akik szétszórtan élnek ezen az óriási, lakatlan földrészen. Hogy összekösse a vég nélkül rohanó árra felfűzött apró falvakat. Hogy kimeríthetetlen bőségszaru legyen, fáradhatatlan, örökmozgó energia, mely a kíváncsi természetűeket, a gazdag képzeletűeket, a kalandvágyókat, az álmodozókat, a teremtőerővel megáldottakat arra ösztönzi, hogy szembeszálljanak a természettel, és kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. A Nagy Folyó: csillapító orvosság a magányosoknak, a megtört szívűeknek, mely gyöngéden simogatja a lelket a víz halk csobogásával vagy a néma sekélyeseken megtörő holdfény ezüstös csillogásával. Nyers, gyönyörű világ volt A Nagy Folyó világa. Tündérvilág. Csodálni, szeretni és birtokolni való világ mély, kígyózó vízfolyamával, a fölötte magasló sziklákkal, fás hegyoldalakkal, sűrű erdőkkel, sötét, elrettentő öblöcskékkel és gübbenőkkel. Tele vadakkal, gyöngyöző forrásokkal, szelíd lapálokkal és elvarázsolt völgyecskékkel, melyek hívogatóan integettek az otthont keresők felé, akik kis kunyhóról álmodtak egy forrás mellett, barátságos fák alatt. Ugyanakkor azonban nyers, kemény világ volt, csakis nyers, kemény emberek számára való.
