Amin Maalouf - Levantei kikötők

Levante - különös, kissé ódon, kissé titokzatos, a lármás keleti bazárok, a nyüzsgő kikötők, az Ezeregyéjszaka meséinek a hangulatát idéző csengése van ennek a névnek, amely a Földközi-tenger kis-ázsiai partvidékét jelöli. Ha az európai utazó Keletre indult, erre, a levantei kikötőkön, Szmirnán, Adanán, Bejrúton át vezetett az útja. Valaha nyüzsgő, eleven városok voltak ezek, népek, nyelvek, kultúrák keresztútjai. Aztán a történelem viharai nagyrészt elsöpörték, lerombolták őket, s velük együtt sok-sok emberi sorsot, egyedi, megismételhetetlen emberi életet. Egy ilyen emberi sors története az ismert francia író, Maalouf regénye. Főhőse, Oszján annyiféle múltat, hagyományt, kultúrát, szokást, nyelvet egyesít magában, mint a hely, ahol született és felnőtt. Az ő és családja sorsa éppoly hányattatott, viszontagságos, mint a levantei kikötővárosok történelme. Az oszmán Birodalom végnapjai, az anatóliai örményellenes progromok, menekülés Bejrútba, orvosi tanulmányok a franciaországi Montpellier-ben, a háború, az ellenállási mozgalom, az első és egyetlen, életre szóló szerelem, az újabb, 1946-os zsidó-arab háború és a végállomás: egy elmegyógyintézet sivár világa - íme, ezek Oszján életének epizódjai, mozaiktöredékei, amelyekből egy különleges emberi sors és egy, ma már részben letűnt világ varázsos, sejtelmes képe bontakozik ki. Vajon jóvá lehet-e tenni a Történelmet, elégtételt lehet-e venni a sorson, újra lehet-e kezdeni egy elrontott életet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Maalouf megkapóan szép regénye, ez a modern legenda, amelyben az író - akárcsak előző, Goncourt-díjas művében, a Taniosz sziklájá-ban - a leghétköznapibb és mégis a legszívhezszólóbb szavakkal ír szerelemről és gyűlöletről, bűnről és bűnhődésről, bosszúról és megbocsátásról, háborúról, életről és halálról.