Magyarország feudális korból fennmaradt profán rendeltetésű épületállományának többségét - becslésünk szerint - a népi építészet emlékei teszik ki. A védett műemlékek körében számuk mégis igen szerény. Elég kivételes, ha egy XVIII. századi templomot nem tekintünk műemléknek, de nem ennyire magától értetődő ez, a népi építészet igen szép számban fennmaradt XVIII. századi alkotásai esetében.
Vajon mit jelentenek ezek a kissé meghökkentő tények? Még mindig nem tudtunk volna igazában keresztüllépni egy elavult szemléleten, amely nem veszi tudomásul, hogy a népi építészet emlékei a magyar múltnak ugyanúgy szerves tartozékai, mint a várak, templomok, kastélyok, paloták, azzal a különbséggel, hogy személyes kapcsolódásunk az előbbiekhez erősebb lehet? Igaz, hogy legtöbbször nem olyan reprezentatív alkotások, mint az utóbbiak, viszont sokkal alkalmasabbak arra, hogy egy letűnt életforma emlékét idézzék, utaljanak azokra a körülményekre, amelyek között apáink, nagyapáink vagy legalább ükeink igen kevés kivétellel éltek. Ezt a szubjektív kapcsolódást a történeti tudat formálóinak kár volna figyelmen kívül hagynia.
