Benyhe István a régi mesterek, a kabbala, a bonyolult, nehezen megfejthető titkos vagy éppen mágikus szövegek szerelmese. Versei különös hangulatú, kutatásra, továbbgondolásra késztető ötvözetek. A kötött, gyakran időmértékes versformák a vers többféleképpen érthető tartalmára vagy belső logikájára figyelmeztetve gördülnek, akadnak meg, vagy alakulnak át, de látszólagos aszimmetriájukban is mindig felfedezhető bennük valami bujkáló szabályszerűség. Furcsán exponált, elmosódó, de nagyon kifejező képet kap belőlük az olvasó a rendszerváltás szellemi előzményeiről és következményeiről, kultúránk, értékrendünk, belső világunk, hitünk szerkezetéről, az elmúlt évtizedek alig-alig feldolgozható lelki tartalmáról. A kétségtelenül életrajzi ihletésű ciklus furcsa, torz forgótükröt állít az olvasó, a szerző és a versek konkrét világa közé, amelytől úgy érezzük, hogy magasabb tudás, beavatottság részesei lettünk. Ezt az érzést erősítik Szabó Ottó mélyen átélt, gyönyörű illusztrációi, amelyek nemcsak a felvidéki mester kivételes grafikai tudásáról, hanem páratlan beleérző képességéről is meggyőzik a kötet forgatóját.
