Ez volt az első a Vernon Sullivan álnéven megjelentetett Vian-regények sorában. Szerzője körömszakadtáig tagadta, hogy bármi egyéb köze lenne a könyvhöz azon túl, hogy lefordította. A Köpök a sírotokra, ez az állítólagos "amerikai regény" akkora botrányt kavart, hogy Borisnak a mű megjelenését követő néhány évben (kivételesen) nem voltak pénzgondjai. "Pornográfia!" - hörögték az erkölcs bajnokai, mert a könyvben többször is előfordul a mellbimbó szó. Azt persze nem vették észre, hogy e regény valójában egy stílusparódia, és szerzője - mellesleg - felemeli szavát a rasszizmus ellen is. Na jó, ez így nem egészen pontos. Nemcsak mellbimbókról esik szó e regényben, mert a benne szereplő lányok nem éppen az ártatlanság mintaképei. A főhős, Lee Anderson pedig végképp nem az. Aki tehát nagyon akarja, akár pornográf irományként is olvashatja ezt a Boris Vian-művet (mindazonáltal mindenkit lebeszélnék erről). Már csak azért is, mert ez a szélsőséges túlzásokkal teli regény nem több, mint egy irodalmi tréfa - annak viszont első osztályú.
Még akkor is, ha felemás módon sült el. Rengeteg pénzt hozott Borisnak. És hírnevet.
Csakhogy "kétes" hírnevet. S emiatt Boris azonnal kegyvesztetté vált a "komoly" irodalmi berkekben. Így aztán Sullivan botrányos sikere sokba került Viannak. Már ha szabad így kettéválasztani ő(ke)t. Szerintem szabad, de csak nagyon óvatosan: mint a sziámi ikreket.