"Kedves Oszama, életre-halálra keresik magát, hogy a terrornak vége legyen. Hát, nem is tudom. Úgy értem, a rock'n'rollnak sem lett vége, miután Elvis kipurcant, csak rosszabb lett. Mire az ember észbe kapott, jött Sonny & Cher és a Dexy's Midnight Runners. De erről majd később. Csak azt akarom mondani ezzel, hogy könnyebb az ilyesmit elkezdeni, mint befejezni. Felteszem, gondolt már erre.
25 millió dollár váltságdíjat tűztek ki a fejére, de miattam ne legyenek álmatlan éjszakái, Oszama. Tegyük fel, hogy meglátnám egy Nissan primerában Shoreditch felé hajtani, és bekaszálnám a nagy gubát. Hát! Fogalmam sem lenne, mire költsek huszonötmillió dollárt. Más volna, ha lenne kire költenem. De nincs, amióta maga felrobbantotta a férjem és a fiam."
Terroristák robbantják fel az Arsenal új stadionját. London lángokban áll. Kitör a pánik, az emberek halálra tapossák egymást. A Temze holttesteket sodor... Egy asszony, aki a férjét és a kisfiát gyászolja, levelet ír Oszama bin Ladennek. Dühödt fájdalomkiáltása a családja elvesztése miatt hamar egészen váratlan fordulatot vesz: sajátos hangvételű, kíméletlenül őszinte, naplószerű vallomása részben thriller, részben szatíra, részben szívszorító emlékezés egy halott gyerekre. Egyedülálló, különös, erőtől duzzadó regény, amely a terrorról szól, a demokráciák színfala mögé bújt diktátorokról, a bennünk lappangó démonokról. Az emberről szól. Talán ezért olyan szomorú. És ezért olyan szórakoztató is egyben. Hol megrendítő, hol brutális, máskor gyengéd és reményt adó írás. Egyszóval letehetetlen. Az elsőkönyves szerző ijesztő könnyedséggel vált át a szörnyűségből a humorba. Ahogy maga az élet.
