"Claire története érdekes példa arra, hogy sejtekben tárolt emlékek hogyan képesek túlélni a fizikai halált. Ez olyan történet, amit el kell mesélni és meg kell hallgatni, mert új betekintést ad a kvantummechanikai világba, és abba, hogy kik is vagyunk mi valójában." (Deepak Chopra)
A szív hangjai egy nő útjának lebilincselő, igaz története, mely út az orvostudomány és alélek szélső határaihoz vezet. Claire Sylvia, hogy egy korai súlyos tüdőbetegséget elkerüljön, szív- és tüdőtranszplantációnak veti alá magát. Mellkasát fölnyitják, beteg szerveit eltávolítják, s helyére egy tizennyolc éves, motorbalesetet szenvedett fiú szívég és tüdejét ültetik be. a műtét után Claire Sylvia biztos benne, hogy nagy kalandja véget ért. pedig csak akkor kezdődött el. Még csak az intenzív osztályon lábadozik, amikor már érzi magában valaminek vagy valakinek a jelenlétét. Először megrémül, majd elcsodálkozik, és lassanként rájön, hogy bizonyos tulajdonságai, ízlése, viselkedése megváltozott. Megmagyarázhatatlan vágyat érez olyan ételek után, amiket korábban nem szeretett. Észreveszi, hogy vonzódik a hidegebb színekhez, s nem vesz föl tűzpiros ruhát vagy narancssárgát, amit korábban szeretett. hevesebben és agresszívabban kezd viselkedni. Öt hónappal a műtét után van egy figyelemre méltó álmba, melyben egy bizonyos Tim L. nevű fiatalemberrel találkozik, akiről egészen biztosan tudja, hogy ő a donorja.
Ezzel veszi kezdetét Claire csodálatos utazásának második része - mely arról szól, hogy vajon a benne élő új személyiség valójában a donor személyisége-e. Az út során szembetalálja magát az örök és meghatározó kérdésekkel: hol végződik a test és hol kezdődik a lélek? Lehetséges-e tovább élni a halál után? Hogyan lehet elfogadni ezt a félelmetes ajándékot? Egy mélyen megindító és drámai jelenetben Claire találkozik a családdal, "a szívem családjával", megtalálja a választ néhány olyan kérdésre, ami után kutatott, és érthetővé válik a szeretet meglepő áthagyományozódása a halottról az élőre.
A szív hangjai arra serkenti elménket, hogy választ keressen az élet legmélyebb titkaira. Kitárja lelkünket, s új és végre megnyugató módokat kínál arra, hogy elfogadjuk saját halandóságunkat. E bátor, érzékeny, nyíltszívű nő lebilincselő története, aki elszántan meg akarta érteni, mi történik vele, és nem nyugodott addig, amíg meg nem tudta, egészen lenyűgöz minket. Ráadásul ezt a megrázó tragédiát vakító fény ragyogja be.
Claire Sylvia táncos-koreográfus. Számos olyan csoportot szervezett, mely a transzplantáción áteesett betegeket segíti, előadásokat tartott a világ több részén, tanított álomkoreográfiát, jelenleg pedig versenytáncosként lép fel bálokon.