Csiby Károly - Az ​idegen és a csillagösvény (dedikált példány)

Az ​idegen csak nézett, nézett ki az ablakon a nyárvégi délutáni napsütésbe. A kukorica- és napraforgótáblák gyérültek, majd helyüket átvették a jobban szemmel tartható répaföldek, és megjelentek a román határőrség egymástól szabályos távolságra épített magaslesei.
A mozdony füttyentett egyet, majd a vonat csikorogva megállt. Mint az utasoktól utólag megtudta, valami megsebzett őz volt a síneken. Éppen a senki földjén.
Az idegen elfátyolosodott szemmel nézte a néhány méteres, homokkal beszórt és gondosan simára gereblyézett földsávot. A szélén, a kanyarulatoknál néhol fehér határjelek, a sínek mellett, egy kis kupac tetején pedig egy vaskos, vészjósló határkő, rajta az 1922-es évszámmal.
A senki földje fölött mintha villódzott volna valami, olyasmi, mint a sarki fény és az alföldi délibáb keveréke. Az idegen furcsán könnyűnek érezte magát, mintha se itt, se ott nem lenne.
A vonat döccent egyet, majd lassan nekilódult. A furcsa érzet megszűnt, a varázslat szertefoszlott. De az űr, a sehova nem tartozás űrje megmaradt benne.
És a kérdés: Hol is van egyáltalán otthon?
Amire az idegen egész életében nem tudott választ adni.