Csizmadia Imre - Pirkadattól delelőig

"... Ezeket a sorokat egy öregember írta. A Megye utcai szülőházzal kezdte, újra négyéves volt a szentetornyia tanyán, újra libákat legeltetett az újvárosi kis akácerdőben, és vadvirágokat szedett Négyesi Macának. Újra átélte iskoláskorát, újra elbúcsúzott minden iskolától, ahová járt hat év alatt. Újra átélte a háború kitörésének szomorú napjait, amikor édesapját elvitte a fekete vonat a frontra. Újra kanászkodott a Kanászhalom dűlőben a Vásárhelyi Pusztán. Újra szétrugdosta Makó Pista a tuskószalagját. Újra együtt szántogatott kedves Vasziljával, az orosz hadifogollyal, újra elbúcsúzott tőle, újra átélet apja halálának napját, újra csinálta rossz csizmaszárakból a sallangokat, hogy legyenek könyvre való fillérek, koronák, hogy megvehesse az új regényeket, képes folyóiratokat. Újra együtt dolgozott Vucával, a kis román lánnyal, Ilonnal, Sándor bátyjával újra aratott négy éven át. Újra átélte az első világháború négy esztendejét, ... a Nemzeti Tanácsot, ... a proletárdiktatúrát, a tizenegy hónapig tartó román megszállást és a Horthy-korszak első négy esztendejét. Újra vágta a szénarendeket a szikes gyepen, és rakta az illatos szénaboglyákat, később asztagokat. Újra tánciskolába, bálokba járt, majd ő maga rendezett bálokat. Újra átélte a keservesen is boldog napokat, amikor megperzselődött a szíve.. írásomban föltámasztottam a két tanyasor lakóit, még az ismerős kutyaugatást és libagágogást is hallom, békák brekegését, bíbicek panaszos kiáltását, fecskék csivitelését, verebek csiripelését. Látom a gólyfészket a rezgőnyárfán, hallom kelepelésüket, miután megetették fiókáikat. Visszatérnek mind, pedig már nincsenek sehol, rég eltűntek a múltak ködös homályában..."