Beszélgettem velük, és nem interjúkat készítettem. Más. Beszélgetés közben a partnerre figyelsz, nem keresed erőltetetten a következő kérdés szórendjét, hanem nézed-figyeled arcát, gesztusait, mimikáját, hanghordozását. Olvasni próbálsz belőle. Mert a partner, az Ember érdekel – és nem az interjú műfajának szűkös, buta kerete.
Beszélgettem Magyarországról, a hazám hangjáról, némaságáról, túlbeszélt és kibeszéletlen múltjáról, mindennapjairól. Kerestem a honnan és hová és miért éppen erre kérdésre a válaszokat. Közben emberekkel, sorsokkal, fájdalmakkal, örömökkel, puritánsággal és kivagyisággal találkoztam. Gyanakvó és kitárulkozó figurák, álságos és mély kapcsolatok, percemberek és értékminták. Mi mindannyian – történetekben, kalandokban, sorsokban elbeszélve. Rendhagyó riporttá formálva az eddig megválaszolatlan kérdéseket.
A könyv végére talán mindenki megtalálja a megfelelő választ.
Hogy miért gondolom találónak Bárány Ármin kocsmazenésszel történt dunaújvárosi beszélgetés után az elmúlt 25 évünkről:
Honfoglalók albérletben.
