1859-ben kitört a háború Itáliában: a franciák segítségével megindult a harc Ausztria ellen, az olasz egység megteremtéséért. S mivel e háború a Hansburg-birodalom ellen folyt alig egy évtizeddel Világos után, természetes, hogy újraélesztette a magyar függetlenségi reményeket is. Az emigráció vezetői újra egyesülnek. Kossuth, Klapka és Teleki irányításával megkezdik a Magyar Légió szervezését. A cél: Garbaldi segítségével eljutni a magyat határokig, s betörve az országba, csatlakozásra bírva az otthoni erőket, felszabadítani Magyarhont az osztrák elnyomás alól.
Ennek érdekébe még a háború kitörése előtt néhány tucat mindenre elszánt önkéntest küldenek Magyarországra, hogy ott szabotázsakciókkal, hídfőállások kiépítésével készítsék elő a Légió érkezését.
Ám a Légió sohasem jutott haza. III. Napóleon a solferinói diadal után váratlanul békét kötött Ferenc József császárral, cserbenhagyva ezzel az olasz s magyar szövetségeseit. A háború véget ért: függetlenségi reményeink ismét semmivé foszlottak.
A hazaküldött gerillacsapat tagjai végleg magukra maradtak. Külső és belső támogatás nélkül, távol a harcterektől, városoktól, laktanyáktól nem tehettek mást: bevették magukat az áthatolhatatlan somogyi vadonba, s az utolsó töltényig küzdöttek a megsemmisítésükre küldött osztrák és magyar erőkkel.
Róluk, a honvédekből lett szabotőrökről, s vezetőjükről, Batiszy Kristóf századosról szól ez a könyv: izgalmas hazajutásukról, bátor rajtaütéseikről, szenvedéseikről s dicsőséges halálukról.
"Kalandregényt" tart tehát kezében az olvasó: olyant, amelyben a legmerészebb kalandra a szerző, Dobai Péter vállalkozott, aki nem csupán e romantikus kor nagyszerű férfiainak emlékét idézte fel, de remek könyvében feltámasztott egy már annyiszor elsiratott műfajt, a nagyregényt is.
