A depresszió - hasonlóan más országokhoz - nálunk is igen gyakori betegség. Legsúlyosabb szövődményét, az öngyilkosságot illetően pedig világviszonylatban is élenjárók vagyunk. Ez a közismert tény hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy minden lehetőséget meg kell ragadjunk, ami elősegítheti ennek a nagy népegészségügyi problémának a hatékonyabb kezelését. A kognitív-viselkedésterápia már igazolt eredményessége és a depresszió pszichés vetületeit újszerűen megközelítő módja miatt ilyen ígéretes lehetőségnek tűnik.
A kognitív terápiát hazáinkban a szűkebb szakmai körön kívül nem ismerik, jelenlegi tankönyveink legfeljebb ha említést tesznek róla. Külföldön viszont számos országban (pl. USA, Nagy-Britannia, skandináv országok) népszerűsége és elismertsége egyre növekszik. 1989-ben rendezték meg az első kognitív-terápiás világkongresszust Oxfordban, jövőre pedig (1992-ben) a második ilyen kongresszust Torontóban fogják tartani.
A kognitív terápia iránti érdeklődés itthon is számottevő. Ezt igazolja a kognitív terápia „atyjának" tekintett A. Beck 1990 őszén, Budapesten tartott előadásán megjelentek nagy száma, és az egyetemi speciális kollégiumra jelentkezők népes tábora is. így tehát hézagpótlónak is tekinthető ez a mű.
A depresszió kognitív terápiájával foglalkozó igen szórványos hazai közlemények közül hadd utaljak Tringer László professzornak a Psychiatria Hungarica I. évfolyam I. számában megjelent cikkére, továbbá Kopp Máriának „Klinikai pszichofiziológia" (1985) című munkájára, melyben - tudomásom szerint - itthon elsőként számoltak be a depresszió kognitív koncepciójáról.
