Esterházy Péter esztétikai-_esszéisztikai_ írásait először 1988-ban rendezte kötetbe. A kitömött hattyú szövegei nagyrészt felkérésre, sőt „aktuális” művészeti események alkalmából születtek, de az azóta eltelt közel két évtized múltán sem érzi úgy az (újra)olvasó, hogy „másodrendű frissességű lazacot meg tokhalat” kapna.
Az írások nagy részét címe vagy alcíme magyar írók, költők személyéhez, könyveihez, gondolataihoz vagy íróságához köti, sorrendben: Kosztolányi, Ottlik, Örkény, Hamvas, Mészöly, Móricz, Vasadi Péter, Petőfi és Csáth Géza. Az egyszerre munkanapló, esszé és ars poetica típusú írások sora személyes irodalom- és művészettörténetté formálódik, mely az akkoriban átalakuló kánonra is hatást gyakorolt.
A kitömött hattyúban egy olyan belső köznyelvet (Balassa Péter) hozott létre a szerző, melyen azóta is csak ő tud beszélni, írni – már akkor is fociról; a foci ürügyén irodalomról; képzőművészet kapcsán megint irodalomról; filmforgatókönyv-(utó)íráskor bundáskenyérről és egy magyarról – New Yorkban.
