A nyugati alkímia, vagy miként önmagát nevezte: a Királyi Művészet, eredetmítosza szerint Egyiptomból származik. Ezt a történelem annyiban igazolja, hogy az első alkimisták egyiptomi görögök voltak, az első laboratóriumokat a Ptolemaiosz-kori nagy egyiptomi templomokban alakították ki, s maga az „alkímia” szó is Egyiptom ősi nevét rejti magában. Ennél azonban fontosabb a szellemi közösség, hogy tudniillik mind az alkímia, mind pedig az egyiptomi halottkultusz legfontosabb eleme, fő célja a testi halhatatlanság elérése volt. A „Királyi Művészet” szimbólumnyelve viszont, mely az álomszimbolikával rokon, az emberiség helytől és kortól független, közös spirituális hagyatékát őrzi, s nem az egyiptomi eredetet. Mindezek mellett az alkímia tudománytörténetben elfoglalt helye szinte másodlagos. Farkas Attila Márton a Tan Kapuja Buddhista Főiskola régi oktatója, végzettségét tekintve egyiptológus és kulturális antropológus, mely szakmákon belül főleg a vallási szimbolikával, a metaforákkal és a filozófiai gondolkodás spirituális gyökereivel foglalkozott. Érdeklődése az utóbbi két évtizedben leginkább a buddhista bölcselet különféle iskoláinak eszméi, s ennek kapcsán a tudat és a valóság természete felé fordult.
