Részlet a könyvből:
"A lámpás én vagyok.
Világítok a sötétségben. Utat mutatok. Nálam nélkül vak a látó is. Hát még ha a kormány nem sajnálná tőlem az olajat!
De elmondom a balesetemet, amelyet iskolai nyelven életnek nevezünk. Elmondom őszintén, mintha gyónnám.
Az életem úgy kezdődött, mint Jézus Krisztusé. Vagyis azt hiszem, az én atyám is a Szentlélek volt, mert a matrikulába még csak a neve sincs beírva.
Anyám munkás volt a dohánygyárban. Tizennyolc éves korában halt meg. Egy ízben tudakozódtam is utána. Csak annyira emlékeztek, hogy szép, vörös leány volt, és hogy ő sodorta legügyesebben a szivarokat.
Én is vörös vagyok.
Vörös hajjal születni már magában véve is szerencsétlenség. A vörös hajú emberre mindenki gyanakodva néz. A szentek képei között egyetlenegy a vörös hajú, az se a becsületes életéről híres. Engem egy agglegény rokonom nevelt. Ez köteles volt Pécsett. Fehér körszakállt viselt és szürke nadrágot. Vasárnapon kint a Káldi-bibliát olvasta. Komoly és istenfélő ember volt. Feltámadáskor ő vitte az első fáklyát a pap előtt.
Azt hiszem, szerette volna, ha folytatom a mesterségét, de erőltetni nem akart rá; nekem pedig nem volt kedvem soha olyan mesterséghez, amelyben mindig hátrafelé kell haladni."
