Gárdonyi Géza egyik legmerészebb és legérdekesebb történelmi regénye A láthatatlan ember (1902), melynek lapjain megelevenedik a nagy hun-magyar legenda. A misztikus homály övezte történet rokonszenves alakja Zéta, a felszabadított rabszolgából lett, művelt görög származású ifjú. Az ő elbeszélése alapján az olvasó egy titokzatos keleti pogány hitvilágba, a népemlékezetből ismert "isten ostorának", Attila hun fejedelemnek a Tisza menti sátorvárosába kerül. A hódító hunok szálláshelyén ellenállhatatlan szerelemre lobban a hun főúri családból származó Emőke iránt. Képes volt imádott szerelméért hunná lenni, illetve újabb rabszolgasorsot vállalni. Ez nem pusztán egy viszonzatlan szerelem története, hanem az ismeretlennel, az emberrel való találkozás nagy lélektani élménye elsősorban. A váratlan kalandokba sodródó ifjú történetén keresztül megismerkedhetünk a nomád hunok életmódjával, európai hadjárataikkal. A legdrámaibb fordulat a hun birodalom történetében Attila halála volt.
