"Kézenfekvő a hasonlóság: Goethe Eckermann unszolására megírta a Költészet és valóságot. Ez a könyv az Ön Költészet és valósága?
A Költészet és valóság cím magában rejti a valóság kérdéses voltát is. A költészet a valóság kontrolljának eszköze. Ez előtt a dilemma előtt álltam én is, amikor, legyőzve ellenállásomat, úgy döntöttem, elég öreg vagyok már hozzá, hogy visszatekintsek, és könyvet írjak fiatal éveimről. Ebbe a könyvbe azonban bele kellett írnom azt is, hogy mennyire bizalmatlan vagyok tulajdon emlékezetemmel szemben. Az emlékezet hajlamos átrendezni, kicsinosítani a dolgokat, megszépíteni a valóságot, az egymással párhuzamosan zajló, de egymásnak ellentmondó eseményeket úgy rendezni, hogy azok kerek, jól elbeszélhető folyamattá álljanak össze. Le akartam írni ezeket a kétes valóságtartalmú folyamatokat, egyszersmind azt a csábítást is, amelyet ezek jelentenek... A másik nagy kérdés az volt, hogy mettől meddig terjedjen az az időtartam, amelyet le kell írnom. Gyerekkorom végétől - a gyerekkort szinte teljesen kihagytam -, harminckilenctől írtam meg, amikor a háború kitört Danzigban, és a családom életébe is beleszólt, és véget vetett a gyerekkoromnak. Leírom, hogyan nőttem fel, és hogyan formálta és deformálta a nemzetiszocializmus zárt rendszere a gondolkodásomat, hogyan hittem egészen 1945-ig a végső győzelemben, ami nem magyarázható kizárólag a butaságommal. Ezenközben ez egy fiatalember története is, aki nagyon korán, tizenkét éves korában már magabiztosan, kétséget kizáróan tudja, hogy művész lesz. Ez a fejlődési folyamat egészen első nagy terjedelmű könyvem, A bádogdob megjelenéséig, 1959-ig tart. Azután közszereplő lettem, életem a nyilvánosság előtt zajlott és jól dokumentált. Nem éreztem csábítást, hogy írjak róla. De nagyon vonzott, hogy írjak arról a fejlődési folyamatról, amelynek eredményeként kiutat találtam az ideológiai deformációból, írja a háború utáni nehéz évek történetéről, a differenciált politikai gondolkodás elsajátításáról és a kétkedés fölfedezéséről."
