A régi mitológiák Istennek, központi Napnak, perzselő és elperzselő kozmikus energiának s egyúttal a legédesebb és legveszedelmesebb földi-emberi hatalomnak tekintették a Szerelmet. A modern lélektan és biokémia reálisabb szavakkal, de talán mindörökké eredménytelenül próbálja újrafogalmazni mindazt, amit az emberi agy és szív kíváncsisága, hálája, rettegése és fantáziája szimbólumokban és képekben már rég kifejezett.
Nincs ige, amely magába sűríthetné a Szerelem tetteit; nincs főnév, amely, mint csodálatos edény, tartalmazhatná a csoda anyagát; nincs jelző, amely idegen volna tőle vagy megmutathatná tulajdonságait.
