A XX. század utolsó harmadának egyik legjellegzetesebb és csak erre a korszakra jellemző vonása, hogy világsztárokat termel ki magából, szinte függetlenül azok foglalkozásától. Ahogy a művészeteknek megvannak a csillagai, úgy a tudománynak és az üzleti életnek is felépülnek a maga idoljai, a sportról, a vallási kultúráról vagy a politikáról nem is beszélve. Ezt a könyvet egy közülük való megasztár, a nemzetközi politika, a diplomácia legismertebb csillaga, a Harvard egykori professzora, a valamikori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, a Nobel-békedíjas Henry A. Kissinger írta. Nincs, aki a diplomáciáról, a diplomácia világáról hitelesebben szólhatna, hiszen Kissinger maga az eredeti forrás.
E monumentális áttekintő munka azt mutatja be, hogy a diplomácia művészete és a globális hatalmi egyensúly hogyan teremtette meg azt a világot, amelyben ma élünk. A következtetések levonásához Kissinger három évszázad történelmét lapozza végig, amely szemében a hatalmi egyensúly keresésének története: erődemonstrációkkal, háborúkkal, békekötésekkel. A belőlük szerzett tapasztalatok – a bennük kifejlesztett és kifejlődött eszközök segítségével – vezettek el végül is a modern diplomácia megszületéséhez. Amely hozzátette a magáét Richelieu, a korszerű államrendszer atyja ugyanúgy, mint azok a korszakunkbéli államférfiak, akiknek portréit (De Gaulle-tól kezdve Nixonon, Csou En-lajon, Mao Ce-tungon, Reaganen át Gorbacsovig) Kissinger személyes ismerősként rajzolja fel a kötetben. Persze ez a könyv nem egy történelmi arcképcsarnok. Bár a szerző közreadja személyes benyomásait a világpolitika közelmúltjának legismertebb szereplőiről, megfigyeléseinek, elemzéseinek tárgya mégis az a folyamat, ahogy a titkos tárgyalásokon, vagy a kifejezetten nagy nyilvánosság számára rendezett hivatalos eseményeken a diplomácia művészetének és tudományának segítségével a világot átformálták a hatalom birtokosai.
Kissinger tudja, hogy mi az igazi hatalom, hiszen évekig a kezében tarthatta azt. Ennek segítségével gyakorta maga mozgatta a világpolitikai eseményeket. Ezért képes arra, hogy szellemesen, finom iróniával írjon a hatalom felhőjátékairól, s ne kímélje a politikusokhoz vagy a nemzetközi diplomáciához kötődő illúziókat sem. Ugyanakkor minden mondatával érzékelteti, hogy a nemzeteket összekötő, illetve szétválasztó erők tiszteletet követelnek.
