Imre Lajos nem csupán irodalomtörténész és író, de nagyszerű, sikeres pedagógus is volt, akire egykori tanítványai ma is szeretettel és hálával emlékeznek. Rövid élete megakadályozta abban, hogy tanítványok százai kerüljenek ki a keze alól. Csupán két olyan osztálya volt, mindkettő Jászapátin, amelynek diákjait osztályfőnökként ő irányította az első osztálytól az érettségiig. 1953-tól '57-ig egy fiúosztályt vezetett, majd '57-ben a szeretett IV. d. osztály következett.
Erre az osztályra volt a legbüszkébb, ennek diákjaival teremtett olyan szoros emberi kapcsolatot, amely megmaradt haláláig. Tanítványai később is bármikor fordulhattak és fordultak is hozzá tanácsért, eligazító szóért, biztosak lehettek benne, hogy megkapják.
Az egykori IV. d. osztály diákjai ma már jóval idősebbek, mint Imre Lajos volt halálakor. Emléke azonban nemhogy fakulna, de minden találkozáskor elevenebb, mert most érezzük igazán, amikor számot vetünk pályánk végén saját életünkkel, hogy mit kaptunk tőle tudásban, emberségben. Úgy érezzük, mindezért szerény viszonzás, ha összegyűjtjük és közreadjuk szépirodalmi munkásságának termését. Ebben nemcsak a hála és a kegyelet vezetett minket, hanem az értékmentés szándéka is, hiszen Imre Lajos prózai munkái értékek, amelyeket tékozlás volna tetszhalálban hagyni régi újságok elsárgult lapjain.
