"Dr. Grünstein megtartotta a szavát. Délelőtt megjött néhány katonaorvos: a híres bizottság.
Komor arccal járkáltak az ágysorok között, és egy szavukat se lehetett hallani azonkívül, hogy "Mutassa a nyelvét!"
Svejk annyira kidugta a nyelvét, hogy az arca torz grimaszba rándult és a szeme összezsugorodott.
- Stábarc úrnak alázatosan jelentem, hogy ennél hosszabb nyelvem már nincsen.
Erre érdekes beszélgetés következett Svejk és a bizottság között. Svejk úgymond, azért tette az előbbi megjegyzését, mert attól félt, különben azt hinnék, hogy el akarja dugni a nyelvét.
A bizottság tagjaiban viszont lényegesen eltérő vélemények alakultak ki Svejkről.
A katonaorvosok fele azt állította, hogy Svejk nem más, mint "ein blöder Kler", míg a másik fele közönséges gazembernek tartotta aki gúnyt akar űzni a katonságból."
"A restiben a tábornok úr ismét a latrináról kezdett beszélni, s hogy milyen csúnya az, amikor a pálya véges-végig kaktuszok vannak. Közben bifszteket evett, s mindannyiunknak az volt az érzése, mintha a tábornok úr egy kaktuszt forgatna a szájában.
Akkora súlyt vetett a latrinákra, mintha ettől függene a Monarchia győzelme.
Az olasz hadüzenet folytán előállott új helyzettel kapcsoltban kijelentette, hogy éppen a seregünk latrinái jelentenek számunkra tagadhatatlan előnyt az olasz hadjáratban.
Ausztria győzelme latrinákból mászott elő.
A tábornok úr rendkívül egyszerűnek látott mindent. A háborús dicsőséghez vezető útnak ez volt a receptje: este hatkor a katonák krumplis gulyást kaptak, fél kilenckor a legénység kikakálja magát a latrinán, és kilenckor aludni tér. Ilyen hadsereg elől rémülten menekül az ellenség.
