Jókai Anna új életmű-sorozatából az összegyűjtött elbeszéléseket és kisregényeket tartalmazó két kötetet tartja kezében az olvasó - az oly sokak által szeretett, Kossuth-díjas író születésnapját is köszöntve ezzel.
Jókai Anna már pályakezdése első évtizedeiben beírta magát a magyar kispróza halhatatlan mestereinek sorába. Az Elbeszéltem jelentőségét kiemeli, hogy az író öntörvényű szerkesztői munkája nyomán, teljességre törekedve foglalja magában valamennyi eddig megjelent novelláját és kisregényét. Minden egyes írás izgalmas, pergő olvasmány: élményt adó, szórakoztató és elgondolkodtató.
A kötet legkorábbi elbeszélése több mint negyven évvel ezelőtt keletkezett, a legutóbbiak a közelmúlt szülöttei. Az 1992-ben Az ifjú halász és a tó címmel kiadott gyűjteményhez a Három (1995), a Majd (2005) novellái csatlakoznak, valamint a kisregények (A labda, A forma, Vörös és vörös).
Jókai Anna ábrázolóművészetében induláskor azt kutatta, hogyan él az ember, majd egyre fontosabbá vált számára: miért? A maga-alkotta, fölfelé törő spirál vonzotta. A szenvedést, az emberi gyengeséget, a megalázók és megalázottak sorsát részben kíméletlenül, részben részvéttel közvetítő írások után megjelentek a bölcseleti, meditatív témák, kibomlott a gondolatok költészete.
Önismeretre nevelő próza - mondták róla a hetvenes években. A világ szakrális megismerését szolgáló irodalom ez - valljuk ma, Jókai Annát olvasva, zaklatott jelenünkben. Könyveinek széles olvasótábora van: korra, nemre, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül szerzett hűséges híveket. Divatok nem érintették, de elkerülték a panel-megoldások is. A „spirituális realizmust" teremtette meg Magyarországon (Ne féljetek, Virágvasárnap alkonyán, Godot megjött).
A novellák vergődő hősei két lábbal állnak a fizikai közegben, de metafizikai távlatra sóvárognak. Társ-teremtésre. Mert a világ nincs befejezve - sugallja Jókai Anna. Ez a reményünk. Tanuló emberségünk, vajúdó hazánk, a lassan eszmélő Európa és az egyre veszélyeztetettebb Föld reménye.
„Az elbeszéléskötetek több mint ezer oldalán sorakozó írásaim újraolvasása megdöbbentő élmény volt - mondja Jókai Anna. - Úgy érzem, hogy amit a kor fölmutatott, minden számomra lényegeset megírtam. Nem kell egyetlen soromat sem szégyellnem, mentegetőznöm. Milyen volt élni a puha diktatúrában, s miben csalódtunk azóta? Milyen volt a tanári lét, az ifjúság, a családok gondja, a nyomorító ideológia, majd a falánk pénzuralom? Szerelmeink, romlott viszonyaink elvakart sebei, az Isten nélküli »önistenülés« csapdája. A Krisztus nélküli tévúton bolyongás a labirintusban, melynek közepén megképződött a Semmi.
Megdöbbenéssel szembesültem, s persze, egy kis rémülettel is: Hozzátenni egyre nehezebb, a felelősség egyre nagyobb."
