Miféle ember, mit tart magáról, jövőjének miféle tervét szövögeti a Francesco Goya y Lucientes nevű fiatal legény, aki 1775 elején az Alcalái Kapun át megérkezik Madridba? Ortega y Gasset (1883-1955), aki a kérdésre a művészettörténészeknél körültekintőbb és mindig az egész életet, a teljes művet szem előtt tartó választ akar adni, írásának akár a ,Goya titka' címet is adhatta volna. Mert tudja, hogy a Goyát megérteni akarók „egy talánnyal állnak szemben, egy olyan rejtvénnyel, amelyet jó lenne legalább tisztábban látni, ha már megfejteni nem tudják; hogy óvatosnak kell lenni, és őrizkedni kell a leegyszerűsítő magyarázatoktól, amikor a művészet történetének egyik legbonyolultabb jelenségéről van szó”. De a magát elsősorban filozófusnak, Szókratészre hivatkozva"a tudatlanság tudósának" tartó Ortegay Gasset végül csak a jelképpé vált nevet írta a címlapra, hiszen a ,titok' szót – vélhette – csak író engedheti meg magának. E kései művének olvasója a spanyol gondolkodót mint a művészetről újat mondani tudó esszéírót ismerheti meg.
Ahogy Ortega szembesíti a Goya-legendát a ráköltésektől megfosztott élettényekkel, művészetével, nemcsak írói remeklés, hanem olyan célirányos módszer is, melynek – Ivo Andricé mellett – a legszebb Goya-esszét köszönhetjük. S egyben a legvalószerűbbet, a legtöbb ismeretet közlőt is, amelyben minduntalan van valami meglepő és meghökkentő, akár a jó spanyol arcképeken.
