A regény a felvilágosodás kori magyar széppróza jelentős alkotása. A nyugat-európai szentimentalizmus szellemében fogant, de mégis eredeti, mert jól érzékelteti az akkori magyar valóság egy-egy részletét. Hősnője több értelemben is nemes lény, a regény az ő szubjektív vallomásaiból, naplójából és leveleiből tevődik össze. Fanni korán elvesztette édesanyját; apja, mostohája és féltestvérei ridegen, kiközösítettként bánnak vele. A sivár, feudális légkörből a boldogság, az igazi emberi értékek és a szeretet után vágyik. Ezt találja meg egy melegszívű fiatalemberben, aki viszonozza érzelmeit, de boldogságuk nem tart sokáig. Az apa eltiltja lányát a vagyontalan fiútól. A túlérzékeny Fannit a család haszonlesése, gőgje és szívtelensége a halálba kergeti. Kármán József jól érzékelteti a korabeli polgár érzelmi lázadását, belső lelki folyamatainak ábrázolását. Ezt segíti a természet jelenségeinek leírása és a háttérbeli szereplők, a vidéki nemesek provinciális viselkedésének rajza. A regény még a Kazinczy Ferenc nevével fémjelzett nyelvújítási mozgalom előtt keletkezett. A szerző a lelki folyamatokat régies ízű szavakkal ugyan, de újszerűen rövid, hasonlatokkal és képekkel tarkított ritmikus mondatokkal fejezi ki.
